A negyedikes Dani az őszi szünetben egyáltalán nem gondolt az iskolára, arra, hogy jó lenne kicsit gyakorolni a tollbamondást, még inkább a matematikát, hiszen a legutóbbi felmérő is gyengébbre sikeredett, mint ahogy azt otthon a család várta. Dani játszott, tévézett, s főleg Farmeramázott rendületlenül. Dani pihent volt, jó kedvű, maradéktalanul boldog.
Eljött a szünet vége előtti vasárnap, amikor is Danit, ha tetszett, ha nem, könyörtelenül az íróasztalához parancsolta édesanyja, s bizony jó háromnegyed oldalnyi tollbamondást kellett írnia, s több mint két órán át matekfeladatokat kellett megoldania, főleg olyan típusúakat, amelyeknél a műveletek lényegét, a mögöttes algoritmusokat nehezebben vagy egyáltalán nem értette. Vasárnap délutánra a közel háromórányi gyakorlás fáradttá tette, s bizony tudata mélyén szorongva gondolt a másnap reggelre, az esetleges matek röpdolgozatra. Nehezen aludt el, édesanyja reggel nehezen tudta kirázni az ágyból, szokásos reggeli kakaóját nem bírta meginni. Az iskolában az egy hete nem látott barátokkal való reggeli duma némiképp helyrehozta a lelkét. Amint azonban Irén néni belépett az osztályba, s gyorsan kiosztott egy öt példából álló matek röpdolgozat feladatlapot, újra érezni kezdett az ólmos tompa fáradtságot.
Az első két példán viszonylag gyorsan túljutott, a harmadiknál azonban hosszan elidőzött, homályosan emlékezett rá, hogy ilyen „ki mennyi idő alatt teszi meg a távolságot” típusú példát mintha csináltak volna anyával, de ahhoz már fáradt volt, hogy észrevegye, hogy a távgyalogló által megtett távolságot, méterben, az autó által megtettet kilométerben adta meg a példa. Ugyanígy járt a negyedik példával is, két téglalap kerületét kellett összehasonlítani annak alapján, hogy a példa megadta, hogy az „A” lap kétszer akkora, mint a „B” lap. Valami kis figyelmetlenség okán itt is centi helyett métert írt, azaz értette a példa lényegét, de a fáradtsága, figyelmetlensége miatt nem lett jó a példamegoldás. Az ötödik példa megoldására, alig maradt ideje, hiszen sokat vesződött javítgatott az előző két példán. Szerencsétlenségére, csak az „A” részt tudta megcsinálni, hibátlanul, de a példa „B” részéhez hozzá sem kezdett. Irén néni kivette a kezéből, noha szemével, majd szavával is kérlelte, hadd fejezze be a megoldást.
- Idő is van világon Dániel! – mondta kissé keményen a tanítónő.
Dani érezte, hogy biztosan hibázott, este, amikor anyának beszámolt a napi iskolai eseményekről, mondta, hogy lehet, hogy a matek röpdoli nem lesz hibátlan. A mama erre csak annyit válaszolt: Ugye mondtam vasárnap, hogy gyakoroljunk még, éreztem, hogy vannak részletek, amiben bizonytalan vagy. Hangjában volt valami enyhe szemrehányás, ami azonban kevéssé hatolt el Dani tudatáig, mivel lekötötte a Lego-ból készült robot karjának javítása.
Kedden Irén néni kiosztotta a matek röpdolgozatot, Danié hármas lett. Irén néni a feladatlap szélére ezt írta: „Látom, hogy a műveleteket egyre jobban érted, de kapkodtál, pontatlan voltál. Ezen javítanod kell! Legyél figyelmesebb!”
Este Dani minden kommentár nélkül kitette a dolgozatot az étkezőasztalra. Anya hosszan vizsgálgatta. Látom, hogy érted, de még muszáj gyakorolnunk, valószínű még többet kell ezekkel a példákkal foglalkoznunk. A muszáj és kell szavakat erőteljesen megnyomta. Dani szenvtelen arccal, némi közönnyel hallgatta anyja, ki tudja hányadszor elmondott, intelmét.
-Jaj! Anya!, Hát a Zoli is hibázott kettőt, pedig ő a legjobb matekos!
- Nem érdekel, tudom, ha te odafigyelsz, ha nem másutt jár az eszed simán ötös lehetsz matekból. Ötösnek kell lenned! Csak rajtad múlik. Ez a hármas még mindig nagyon kevés..
Talán még elhangzott néhány mondat arról, hogy mi minden múlik az iskolai érdemjegyeken, de ezt már Dani bizonyosan elengedte a füle mellett, a robot karja ugyanis nem akart bepattanni.
A gyerekükkel törődő szülők körében gyakoriak az ilyen és ehhez hasonló történetek. A jegyek mindennél fontosabbak. A szülők az iskolai eredményesség, az elsajátított tudás első és legfontosabb mércéjének tekintik a feleletekre, dolgozatokra kapott jegyeket, de különösen a félévi és év végi értékelések jegyekben tükröződő végeredményét. Talán ezért is nehezedett olyan erős nyomás az oktatásügyi kormányzatra az ötfokozatú osztályzás alsó tagozatban történő visszaállítása érdekében, s ezért szorul egyre inkább háttérbe a szöveges, sokféle részletre kiterjedő szóbeli, alapvetően fejlesztő jellegű értékelés. Dani tanító nénije nagyon helyesen nem csak egy jegyet adott a röpdolgozatra, hanem pár szóval jelezte, miben kell Daninak változnia, fejlődnie. Kérdés, hogy mennyire figyelt erre Dani édesanyja – reméljük, hogy magában végiggondolta, hogy milyen logikai, aritmetikai műveletekben bizonytalan a fia. Reméljük, hogy nem annyira az a fránya hármas zavarta a nem túl eredményes dolgozatban, hanem a figyelmetlenség, továbbá az, hogy a gyakorlás ellenére a távolságok kifejezését még nem igazán gyakorolta be.
A jegyek mögé kell tehát nézni, s a tudásban, képességekben konkrétan tapasztalható hiányokat, fejlődésbeli elmaradásokat kell pótolni, a gyakorlással fejleszteni. De nem mindenáron, nem a fáradtsági küszöbiig, vagy azon jóval túl. Lehet, hogy Dani a szünet három napján negyed-negyedórás gyakorlással pihentebben ment volna hétfőn iskolába, s esetleg kevesebb figyelmetlenséggel írta volna meg a dolgozatot.
